Jelenlegi hely

Címlap

Mit érdemes hozni

A gyerekek számának megfelelő mennyiségű ételt és italt kérjük hozzanak a program elejére. Körülbelül fél liter innivalót minden gyereknek , ez lehet gyümölcslé, tea, szénsavas üdítőital, ásványvíz. Jó dolog, ha többféle innivaló van, hogy a gyerekek kedvükre választassanak.

  • A zsúr első órájában van mód a pogácsa, szendvics, esetleg a szülők által rendelt pizza elfogyasztására, de még az évszaknak megfelelő és előkészített gyümölcsnek is van helye az asztalon.
  • A második órát barlangban töltjük, ott nem lehet enni.
  • A harmadik órában a szülinapost köszöntjük tortával és ez bőven elegendő szokott lenni a gyerekeknek, ilyenkor már általában nem is tudnak többet enni.

Az étkezéshez biztosítunk terítéket, (süteményes tányér, villa, szalvéta, pohár a gyerekek számának megfelelően) Adunk tálakat, tálcákat az aprósüteményhez, szendvicsekhez. Nem javasoljuk a pop-cornt, mert nagyon szétszóródik, a parti közben a takarítása sok gondot okoz. A mikrózható pop-corn erős olajos illata kellemetlen. Alkoholtartalmú italokat nem szabad az épületbe behozni sem, kérjük a szülőket, hogy a felnőttek kínálása céljából se hozzanak sört, pezsgőt stb.! Nem javasoljuk a bevásárló központok tortáit, mivel általában elég gyenge minőségűek és a gyerekek sem nagy kedvvel fogyasztják. Egy ügyes nagymama, vagy édesanya is tud finom tortát és süteményeket készíteni, hozhatnak bátran házilag készített élelmiszert. A tortához kést és tortalapátot adunk, nem kell hozni. Hűtőgépünk is van.

Még egy fontos infó: mérjék fel, hogy a gyerekek között van-e valamilyen ételérzékenység, diétás étkezési szabály. Pl: több lisztérzékeny gyermekkel találkoztunk már. Ők semmilyen formában nem fogyaszthatnak búzalisztet. Tehát szendvics és torta az ő esetükben nem szokványos. Kukorica liszt és rizsliszt keverékéből szokott készülni a glutén mentes kenyér, sütemény. Tudunk olyan pizzás céget javasolni, amely közel van és vállal gluténmentes pizzát. Fogyaszthatnak gyümölcsöt és olyan chipszet, amely csak burgonyából készült,az összetevői között nem szerepel búzakeményítő, tehát glutén mentes. Egyes cukrászdák tudnak glutén mentes süteményt adni. Érdemes a szülőkkel megbeszélni, hogy mit ehet a gyermek. A cukorbeteg gyerekek étkeztetése valamivel egyszerűbb. A tej érzékeny és tojás érzékeny gyerekek szüleit is érdemes kikérdezni, mert ők sem fogyaszthatnak bizonyos ételeket!